A mai óra két részből állt. Az első részében egy magyar-angol mesterszakos hallgató (aki egyébként már fonetikára bejött hozzánk tanítani és nagyon élveztük) mesélt a tapasztalatairól. A másik részében pedig azt vitattuk meg, hogy tanulható-e a tanári mesterség és erről egy zárónyilatkozatot fogok írni.

  Tehát meghallgathattuk az "élményeit" a kistanárnak, aki olyan iskolába látogatott el, ahol hátrányos helyzetű gyerekek tanulnak. Eléggé durva dolgokról számolt be. Például, hogy az egyik hetedikes fiú megkérdezte tőle, hogy "Maga itt fog tanítani", mire mondta a tanárjelölt, hogy nem, erre a fiú: "Jó mert kikészítenénk magát és én lennék az első." Igen, az ilyenekre fel kell készülni, mert ezek a gyerekek manapság kihívásnak veszik, hogy kikészítsék úgymond a tanárokat. Én pedig kihívásnak fogom venni, hogy ne ez legyen a céljuk. Néhány csoporttársamat ez kicsit el is rettentette, de engem egyáltalán nem, én akkor is szeretnék ilyen gyerekekkel is foglalkozni! Mondott még vicceseket is ez a hallgató, például, hogy az alsósok szinte mindig azt kérdezték, hogy van-e felesége és nagyon érdeklődtek iránta (persze jobban, mint a tananyag iránt). :D

   Olvasok most egy roppant érdekes könyvet, Daniel Keyes-től a Virágot Algernonnakot. Ezért az elmondottak olyan hatással voltak rám, ami a könyvből is lejött nekem, hogy a csökkentett értelmiségű gyerekekkel foglalkozni kell és igenis a tudás mindenkié. Küszködni és szenvedni kell amíg elérünk valamit, hogy értelmet lássunk egy gyerek szemében és tanulni akarást. Ezért érdemes tanítani és élni, még ha ezt csak egy-két gyermeknél érjük is el.

   Az óra másik felében, amint már írtam, a tanári szakma tanulhatóságáról vitatkoztunk. Zárónyilatkozatnak azt szeretném leírni, hogy voltak akik azt mondták, hogy születésünktől fogva tudnunk kell, hogy mi tanárok leszünk és erre vagyunk hivatva, mások pedig, hogy abszolút tanulható. Én inkább afelé hajlok, hogy tanulható. Egyrészt, mert magamból indulok ki, ugyanis én is csak egy-két éve döntöttem el, hogy tanár akarok lenni. Azt mindig is tudtam, hogy az irodalommal, nyelvészettel, pszichológiával vagy filozófiával szeretnék foglalkozni és mellette emberekkel, gyerekekkel. Így jött nemrég, hogy igen, erre a magyar-etika tanári szak tökéletes. Másrészt, az orvos sem születik úgy, hogy mindent tud az orvoslásról, a pedagógiának is el kell sajátítani minden sajátosságát, úgy ahogy most tesszük ezt pedagógia órán is, amit szerintem nagyon hasznos és motiváló.

   Tehát, szerintem, az, hogy valaki jó tanár, nem azon múlik, hogy ő már úgy született úgymond, hogy ő biztos tanár lesz, hanem szerintem a motiváltságán és elhivatottságán és háttér pedagógiai és szaktudásán.